Engel & Völkers Licencpartner Hungary > Blog > Jelentős növekedés 2022 első félévében

Jelentős növekedés 2022 első félévében

Az Engel & Völkers  jelentős forgalomnövekedést realizált 2022 első felében, a csoport jutalékbevétele elérte a 649,5 millió eurót.



Az Engel & Völkers Csoport 17 százalékkal 649,5 millió euróra növelte teljes jutalékbevételét 2022 első félévében (2021 I. féléve: 565,5 millió euró), és ezzel egy rendkívül sikeres első hat hónapot tudhat maga mögött ebből a pénzügyi évből. A Csoport világszerte több mint 19 milliárd euró értékben közvetített ingatlanokat, és minden egyes piacon forgalomnövekedést ért el.


„A megfelelő életminőséget biztosító otthonba való befektetési vágy továbbra is erős világszerte, mi pedig azon vagyunk, hogy továbbra is a segítsük hálózatunkat, hogy a különböző platformokon keresztül a lehető legjobb módon szolgálják ki ügyfeleiket. Meggyőződésünk, hogy az Engel & Völkers márkába, ügynökeink folyamatos képzésébe, technológiai innovációkba befektetett energiánk jelentősen hozzájárulnak jövőbeli növekedésünkhöz még ezekben gazdaságilag és geopolitikailag kihívásokkal teli időkben is.” – mondta Sven Odia, az Engel & Völkers CEO-ja. 





A geopolitikai helyzet befolyásolja a piac fejlődését 

Sven Odia véleménye szerint még ki kell várni, hogy középtávon hogyan alakul az ingatlanpiac. Nagyban függ majd a geopolitikai és makrogazdasági helyzet alakulásától, valamint a fiskális politika terén megszülető döntésekről. „Mindazonáltal arra számítunk, hogy az árak magas szinten stabilizálódnak, különösen a prémium lokációkon. Ennek alapján 2022 második félévében is növekedést jósolunk a bevételekben.” 



Újabb jelentős növekedés az ingatlanügynökök számában

A pozitív bevételi tendencia mellett az ingatlanközvetítők száma is folyamatosan emelkedik, 2022 első felében több mint 570 további tanácsadó csatlakozott márkánkhoz. „Globális és elismert márkát, nemzetközi hálózatot és technológiailag kiemelkedő platformot biztosítunk tanácsadóinknak. Ez la háttér teszi egyre vonzóbbá a piaci szakértők számára hálózatunkat” – mondja Sven Odia.




Nyitóképen: Sven Odia, Global CEO of Engel & Völkers
Forrás: Engel & Völkers

Lapozza végig a hazai luxusingatlan piac legfrissebb magazinját! 

(A képre kattintva máris lapozhatja.)

 Budapest
- Prémium ingatlanok nyári magazin
Lépjen velünk kapcsolatba most
Engel & Völkers
Licencpartner Hungary
  • Szilágyi Dezső tér 4.
    1011 Budapest
    Hungary
  • Fax: +36 1 392 0388

Nyitvatartás

H-P: 9:00-17:00

Szo: egyeztetés szerint

Ismerjük ingatlana piaci értékét

Tudja, hogy jelenleg mennyit ér az ingatlana? Függetlenül attól, hogy csak tájékozódni kíván ingatlana aktuális piaci értékéről, vagy a lehető legelőnyösebb feltételekkel kívánja eladni az ingatlanát: Tapasztalt értékesítési szakértőink örömmel állnak rendelkezésére egy ingyenes és kötelezettség nélküli értékmegállapítás elvégzésében.

Kövessen minket a közösségi médiában